Egy csomópont
Végre összekapcsolódik Kempelen Farkas, az írógép és az “első tanulság” a tartalomfejlesztéssel! /Történetből mindig több van…, 2010. jan. 2. szombat/
Azt hiszem, legutóbbi bejegyzésem alapján Kempelen Farkast és az írógépet már el tudjuk helyezni a tartalomfejlesztés legtágabb körében. Az írógép ezen belül is az írás-szövegírás szimbóluma, szoros kapcsolatban a billentyűzettel. Hogy az írógép mellett mi jelenthette a monitort és az egeret, azt mindenki tetszés szerint eldöntheti…
Történetből mindig több van. Ezzel a gondolattal két irányból is elérkeztünk a webszövegírás egyik fontos csomópontjához.

A szépirodalomban van egy olyan nézet, hogy minden író ugyanazt a regényt írja egész életében. A szövegíró, webszövegíró a maga kötöttségeivel sokkal élesebben – és persze más szinten – szembesül a problémával. A tartalomfejlesztés során gyakran ugyanarról a dologról kell még jobb szöveget írni, vagy “csak” más szöveget írni.
Másrészt a létező többféle történetből ki kell választani az adott szituációhoz legjobban illő szöveget – erről leginkább reklámszövegírók mesélhetnének.
Hányféleképpen lehet megírni egy szöveget? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani a számunkra megfelelő szövegtípust? Ezek fontos kérdések a tartalomfejlesztés során. Konkrét – jó és kevésbé sikerült – példákkal megpróbálom bemutatni, hogy milyen fontos elgondolkodni ezeken a kérdéseken saját weblapunknál is!
